A gésák táncművészete
A negyedek legbefolyásosabb művészi intézményei a tánciskolák. A tanoncok akik nem tudják elsajátítani a tánc alapjait, nem válhatnak gésává. A legtekintéyesebb gésanegyed, Gion negyed hivatalos tánciskolája az Inoue különösen nagy tiszteletnek örvend.
A múltban a diákok hatéves korban kezdték meg a tánc tanulását. Napjainkban a többször is változtatott oktatási rendszer nem engedélyezi, hogy ilyen fiatalon kezdődjék az oktatás. A japán gyermeknek először általános iskolát kell végeznie.Az oktatás a hagyományőrzők nagy bánatára tizenöt éves kor után veszi kezdetét. Ugyanez vonatkozik a gésa művészetre is. A Gion negyed művészeti örökségei közül a táncoktatás a leghíresebb.
("nemzeti kincsek")
A legtöbb tradícionális művészeti ághoz hasonlóan a táncművészetet is számos stílus, és iskola értelmezi. Az a stílus amelyet a Gion Kobuban működő Inoue iskolában tanítanak, a legnagyobb tiszteletnek örvendő irányzat egész japánban. Az intézmény vezetője Inoue Jacsijo V. (A kabuki színészekhez hasonlóan a művészeti stílusok vezetői is elődeik nevét veszik fel, a szám pedig a generációra utal. ) Amennyiben választani kell utódot, akkor személyéről egy ötfős tanács dönt amelynek tagjai a helyi hanamacsi prominens személyeségei közül kerülnek ki. Az egész Gion Kobu büszke az Inouéra, különösen azért, mert csakis itt működik, ebben a negyedben, sehol máshol az országban. A stílus Japán legfinomultabb színpadi műfajában, a magasztos, és hipnotikus hatású nóban gyökerezik, amire szintén rendkívül büszkék.
(előadás egy nó szinházban)
Napjainkban a kiotói „virág és fűzfa” világa még mindig szoros kapcsolatot ápol a kabukival. A színészeknek, illetve a maikóknak, és geikóknak számos formalitások. vonásuk van. Hasonlóan szigorú képzésben vesznek részt, életüket átszövik a tradíciók. Az Inoue iskolával ellentétben ez az irányzat nem nóból, hanem a kabukiból merített hitet. Gyökerei tehát közelebb állnak az átlagemberhez. A kabuki előadásokon a színész hűséges rajongói mind a mai napig kirándulásukkal, és éljenzésükkel kísérik kedvencük előadását.
(kabuki előadás)
A két világ kapcsolatát a Minamiza Színház hagyományos , decemberi ünnepségsorozat teszi hivatalossá, amelyen a maikok, és a geikok is résztvesznek. A rendezvényen, amely a Kaomisze (megmutatni az arcot) nevet viseli, a kabuki-színészek hivatalos keretek között bemutatkoznak a közönség előtt. A kiotói maikók, és geikók a karzatokon foglalnak helyet s díszes kimonóikkal próbálják egymást túlszárnyalni. Az előadás után a legnépszerűbb kabuki színészek ünnepi külsőségek közepette , aláírják a maikók hajszalagjait, noha korábban ez rendkívül vicces spontán esemény volt. A büszke kiotói „virág, és fűzfa világa” csak ritkán részesít ekkora megtiszteltetésben valakit, aki nem ebből a közegből származik. Más hanamacsikban a maikókat két csoportra bontják, a dzsikaták feladata a zene és az ének, a tacsikaták elsősorban pedig táncosok.
A zene mellett a táncnak is nagy szerepe van a gésák művészetében. Bár mindenkinek meg kell tanulni a táncok alapvető elemeit, csak a legígéretesebb és legszebb gésák fejleszthetik művészi fokra tánctudásukat. A gioni gésák a Inue Tánciskolába járnak, amely a Nó színház hagyományait követi, míg a pontocsói körzet tánciskolái a kabuki hagyományt tanítják. A tánclépéseket is hasonló módon oktatják, mint a zenét, a tanár előtáncolja, megmutatja, és a tanulók leutánozzák. A maikok és a geikok nagy odaadással készülnek a pontos koreográfiára épülő színpompás táncelőadásokra. A táncokat 10 fős csoportok adják elő, a mozdulataikat tökéletesen össze kell hangolni. A legismertebb táncelőadás a Cseresznyetáncként ismert Gion-Kubu-i Mijako. Az Inue tánciskola táncait csak nők taníthatják. A Cseresznyetánc színpadra állítása bonyolult feladat, mivel a szenvedélyes zenét és táncot tömörítetten kell bemutatni, ezáltal gyorssá és dinamikussá válnak az előadások.
A táncok közül meg kell tanulni a Fudzsima- és Hanajagi-iskola táncait, majd Nisikava mester táncait.
A tánc elengedhetetlen kellékei
(legyező és samiszen)
E tradícionális japán művészet szinte minden ágának elsajátításához szinte elengedhetetlen kelléknek számít a legyező, vagy pedig a samiszen használatának mesterfokon történő elsajátítása.
A teaházakban való fellépéseknél a legyezőjével táncoló maikót idősebb nővére samiszen játékkal kíséri.
Zene- és énekórák
Minden gésának meg kell tanulni a samiszenen – szó szerinti jelentése: az ízlés 3 húrja – játszani, mely egy gitárszerű hangszer, keskeny fanyaka van, 3 dugóval hangolható. Teste egy kis fadoboz, melynek tetejére dobszerű macskabőr van ráfeszítve. Kis dobozban vagy tokban szállítják. Sokszor elég sokáig játszanak rajta, és rendszeresen hangolni kell. Elsajátítása fölöttébb nehéz, sajátos tehetséget, adottságot és nagy szorgalmat kíván. Samiszen játékban különböző stílusokat sajátítanak el a tanulók: nagauta, kijomoto, takivazu és utazava stílust. Ősi módszer segítségével sajátítják el a samiszen játékot, azaz hallás után tanulnak meg játszani a hangszeren. A samiszenzene legősibb formája a szambaszó, eredetileg a sintó fogadalmi tánchoz kötődött. Kedvelt kezdőszám ez a tradicionális zenei koncerteken. A hangszeren játszó gésa csak ujjai hegyével érinti a húrokat és a hüvelykujjával tájékozódik a hangszer nyakán. A csúszások megkönnyítése végett selyemből készült alsó köntöse ujját félig ráhúzza a kézfejére.
A gésáknak más hangszereken is meg kell tanulni játszani. Egyik legelső tanulnivalójuk dobolni a cucumi nevű kicsi dobon. A színpadi fellépéseken kísérik a táncosokat hat dobos és egy fuvolás zenekarként. Minden hangszerhez érteni kell egy kicsit. Térdelő helyzetben játszanak rajta, akárcsak a többi hangszeren, a vállon tartják és kézzel dobolnak rajta. Az okava nevű nagydobot a combra kell helyezni, a taikot állványra teszik és dobverőt használnak hozzá. Mind a három dobon meg kellett tanulni játszani, meg kellett tanulni a különféle ütésmódokat. Az egyik az ucsikomi, amikor a kart a test elé viszik és visszakézből ütnek a dobra, a másik jellegzetes ütésmód a szarashi amikor az egyik karral ütnek a dobra, a másik kart pedig ezzel egyidejűleg felemelik. Miután a közönség látja a zenekar minden tagját, minden mozdulatnak kifinomultnak, kecsesnek szépnek kellett lennie. A tanítás módszere minden hangszeren egyforma volt, az oktató előjátszott valamit – eleinte egyszerű dallamokat vagy csak egy-egy hangot – és azt a tanulók utánozták.
A dob, a fuvola és a samiszen órák után énekóra következik. Énekelni azoknak a lányoknak is kötelező megtanulni, akik nem képesek jól intonálni és sosem szólóztak. Az órákon 5 daltípussal foglalkoznak részletesen. Megtanulnak népszerű balladákat, hosszú történeteket, elmesélő dalokat a kabuki-darabokból és rövid zenés verseket előadni. Meg kell tanulniuk balladákat, verseket írni Haiki-formában. Ezeket már egészen kis korban elkezdik tanulni.
|