*****Japán kultúra és misztikum****
 
Számláló
Indulás: 2006-03-24
 
Kikből lettek a gésák?

 

Kikből lettek a gésák?

 

 

A gyászos múltban a lányok nem önszántukból lettek gésák. Szüleik nem tudták eltartani őket, s úgy gondolták, hogy a „virág és fűzfa világa” a lehető legjobb megoldás lányaik számára.

A gésák hagyományosan 6 évesen 6 hónaposan és 6 naposan kezdték el a tanulást. Ellentétben a nyugattal a 666-ot szerencsésnek tartották, különösen valami új kezdetével kapcsolatosan.

 

Napjainkban a lányok, és a fiatal nők a legjülönfélébb indíttatásokból csatlakoznak a „virág és fűzfa” világához. Mindig is nagy öröm volt, ha lány született a hanamacsiban, hiszen később gésa válhatott belőle, akire nem nehezedett az a teher hogy kívülállóként fogadják be valamelyik családba. 

 Másoknak lazább rokoni kapcsolataik voltak, vagy pedig a gésákat kiszolgáló mesterségek világában születtek. Manapság már megszokott, hogy a tanoncok teljesen köznapi, középosztálybeli családokból származnak, s azért lépnek a pályára mert vonzza őket a gésák pompázatos megjelenése, s ki akarják próbálni ezt az életstílust. Ám nem túl gyakori, hogy jelöltek érkeznek a civil életből. A „virág és fűzfa világához” való csatlakozás előtt a jelölteknek hatalmas lélektani gátakat kell lerombolniuk. Az első a szülői jóváhagyás. A lányos szülők körében a gésaság sosem szerepelt a tíz legvonzóbb pálya között. Másrészt a szülők gyakran pontosan tudják, milyen rigorógus a képzési és szabályrendszer, hiszen őket korábbi, sokkal szigorúbb generáció nevelte fel.
A második szabály az, hogy a fiatal jelölteknek gyakorlatilag minden kapcsolatot meg kell szakítaniuk a vér szerinti családjukkal.  Itt, legyen bármilyen korú is, nem fog álomvilágban élni.  Minden komolyabb japán művészeti ágban a tanítvány a „forrásig sétál „. 
Az Oktatásügyi Minisztérium nem ismeri el a gésáiskolákban oktatott művészeteket. A szülők azt is nehezen fogadják el, hogy a képzés során gyermekük hatalmas adósságokat halmoz fel, amit később vissza kell fizetnie az okijának. A mai Japánban senki sem kényszerül arra, hogy gésa legyen, ezért egyre kevesebben teszik ezt.

 

A maiko belépése a gésa-társadalomba


A sikomi időszak kb. egy esztendeig tart. Ez alatt az idő alatt a lány egyszerű kimonóban jár, haját kedve szerint viselheti, de le nem vágathatja. A kimonó viselését meg kell szoknia, s gyakorolnia kell, hogy az összes kiegészítővel együtt magára tudja ölteni az előírásoknak megfelelően. Sajátos módon kell összehajtani, és egy japán paulowniafából készült komódban, a tanszuban tartani.

A sikomi-szan élete megerőltető és napjai hosszúak. Meg kell várnia, amíg a vacsoráról visszaérkező nővérei végeznek, és csak aztán tisztálkodhat, ha az okija minden lakója végzett a tisztálkodással – ez lehet akár hajnali 3 óra is – és másnap korán kell kelnie, hogy el ne késsen az iskolából.

A képzés első szakaszán sikeresen túljutva a gésa-növendék kb. egy hónapra minari-szan lesz. Megtanul bánni a sironurival, és magára ölti az ohikizurit.

Meg kell tanulnia, milyen a helyes testtartás, viselkedés, a vacsorahelyiségbe való belépéskor történő meghajlás megkívánt módja, és azt, hogy hogyan kell beszélni a vendégekkel, és az elvárt, hagyományos módon szórakoztatni őket.

Ezt az időszakot a szan-szan-kudo zárja le, amikor maiková válik a jelölt. A maiko és oneszanja szakéval kínálja egymást, mindketten 3 kortyot isznak 3 kis csészéből, majd a maiko ünnepélyes mozdulatokkal csészét cserél az ocsaja okaszanjával, majd a többi öt jelenlevő előljáróval. A maiko új nevet kap, mely magába foglalja nővére nevének egyik betűjegyét. Ez a szertartás jelzi, hogy hivatalosan is befogadták a hanamacsi családba.

Általában az oneszan is ahhoz az okijához tartozik, ahova a növendék. A nővér feladata, hogy védencét megtanítsa arra, amit a hanamacsiban tudni kell, és tanácsokkal lássa el. Egy személyben tanítónő és gyám is.

A gésa-jelöltek azonban nemcsak megfigyelés révén sajátítanak el dolgokat, hanem iskolába is járnak. A kezdő gésa tanulásának első napján végignézi a rangidős gésa készülődését. Minden gésa-jelölt egyforma frizurát hord, ez a vareshinobu nevű hajviselet.


 


..Japán popzene..
..Filmletöltések..

....Saját készítéső animációim....
....Rajzaim....
MSN animációk

 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K