Kikből lettek a gésák?

A gyászos múltban a lányok nem önszántukból lettek gésák. Szüleik nem tudták eltartani őket, s úgy gondolták, hogy a „virág és fűzfa világa” a lehető legjobb megoldás lányaik számára.

A gésák hagyományosan 6 évesen 6 hónaposan és 6 naposan kezdték el a tanulást. Ellentétben a nyugattal a 666-ot szerencsésnek tartották, különösen valami új kezdetével kapcsolatosan.

Napjainkban a lányok, és a fiatal nők a legjülönfélébb indíttatásokból csatlakoznak a „virág és fűzfa” világához. Mindig is nagy öröm volt, ha lány született a hanamacsiban, hiszen később gésa válhatott belőle, akire nem nehezedett az a teher hogy kívülállóként fogadják be valamelyik családba. 

 Másoknak lazább rokoni kapcsolataik voltak, vagy pedig a gésákat kiszolgáló mesterségek világában születtek. Manapság már megszokott, hogy a tanoncok teljesen köznapi, középosztálybeli családokból származnak, s azért lépnek a pályára mert vonzza őket a gésák pompázatos megjelenése, s ki akarják próbálni ezt az életstílust. Ám nem túl gyakori, hogy jelöltek érkeznek a civil életből. A „virág és fűzfa világához” való csatlakozás előtt a jelölteknek hatalmas lélektani gátakat kell lerombolniuk. Az első a szülői jóváhagyás. A lányos szülők körében a gésaság sosem szerepelt a tíz legvonzóbb pálya között. Másrészt a szülők gyakran pontosan tudják, milyen rigorógus a képzési és szabályrendszer, hiszen őket korábbi, sokkal szigorúbb generáció nevelte fel.
A második szabály az, hogy a fiatal jelölteknek gyakorlatilag minden kapcsolatot meg kell szakítaniuk a vér szerinti családjukkal.  Itt, legyen bármilyen korú is, nem fog álomvilágban élni.  Minden komolyabb japán művészeti ágban a tanítvány a „forrásig sétál „. 
Az Oktatásügyi Minisztérium nem ismeri el a gésáiskolákban oktatott művészeteket. A szülők azt is nehezen fogadják el, hogy a képzés során gyermekük hatalmas adósságokat halmoz fel, amit később vissza kell fizetnie az okijának. A mai Japánban senki sem kényszerül arra, hogy gésa legyen, ezért egyre kevesebben teszik ezt.

A maiko belépése a gésa-társadalomba

A sikomi időszak kb. egy esztendeig tart. Ez alatt az idő alatt a lány egyszerű kimonóban jár, haját kedve szerint viselheti, de le nem vágathatja. A kimonó viselését meg kell szoknia, s gyakorolnia kell, hogy az összes kiegészítővel együtt magára tudja ölteni az előírásoknak megfelelően. Sajátos módon kell összehajtani, és egy japán paulowniafából készült komódban, a tanszuban tartani.

A sikomi-szan élete megerőltető és napjai hosszúak. Meg kell várnia, amíg a vacsoráról visszaérkező nővérei végeznek, és csak aztán tisztálkodhat, ha az okija minden lakója végzett a tisztálkodással – ez lehet akár hajnali 3 óra is – és másnap korán kell kelnie, hogy el ne késsen az iskolából.

A képzés első szakaszán sikeresen túljutva a gésa-növendék kb. egy hónapra minari-szan lesz. Megtanul bánni a sironurival, és magára ölti az ohikizurit.

Meg kell tanulnia, milyen a helyes testtartás, viselkedés, a vacsorahelyiségbe való belépéskor történő meghajlás megkívánt módja, és azt, hogy hogyan kell beszélni a vendégekkel, és az elvárt, hagyományos módon szórakoztatni őket.

Ezt az időszakot a szan-szan-kudo zárja le, amikor maiková válik a jelölt. A maiko és oneszanja szakéval kínálja egymást, mindketten 3 kortyot isznak 3 kis csészéből, majd a maiko ünnepélyes mozdulatokkal csészét cserél az ocsaja okaszanjával, majd a többi öt jelenlevő előljáróval. A maiko új nevet kap, mely magába foglalja nővére nevének egyik betűjegyét. Ez a szertartás jelzi, hogy hivatalosan is befogadták a hanamacsi családba.

Általában az oneszan is ahhoz az okijához tartozik, ahova a növendék. A nővér feladata, hogy védencét megtanítsa arra, amit a hanamacsiban tudni kell, és tanácsokkal lássa el. Egy személyben tanítónő és gyám is.

A gésa-jelöltek azonban nemcsak megfigyelés révén sajátítanak el dolgokat, hanem iskolába is járnak. A kezdő gésa tanulásának első napján végignézi a rangidős gésa készülődését. Minden gésa-jelölt egyforma frizurát hord, ez a vareshinobu nevű hajviselet.